KezdőlapNyomdaUtazásokProgramokGalériaFórumKapcsolat



KAPCSOLAT

StudentParty Team.

Email:info@studentparty.hu
Infoline: 20/980-38-31

A Studentparty csapatát  5 éve egyetemistákból álló társaság hozta létre, akik végre a saját korosztályuk, hallgatótársaik, és az egyetemet már elvégzett, vagy dolgozó  örök fiatalok, dinamikus PARTYARCOK igényeit próbálják kielégíteni minden téren.

A Party-utazásokat  és egyéb programokat  úgy szervezzük, hogy mindenben igyekszünk a fiatalok várakozásait  figyelembe venni, ráadásul az árakat is igen barátiak, pont azért, hogy minél többen eljöhessenek!

A sítáborok, és a party-nyaralások során már a helyszínt is úgy választjuk ki, hogy alkalmas legyen több száz fiatal befogadására, ott egyszerre és egy időben kizárólag a mi csapatunk legyen, mert semmiképpen sem szeretnénk a békés nyugdíjasok pihenését megzavarniJ ..és persze azt sem szeretnénk ha a nagycsaládos anyukák oktatnának ki bennünket arról, hogy este 10 után már nem szabad hangoskodniJ A szervezett programokra elhívjuk kedvenc lemezlovasaid, celebeket, és együtt nyaralunk, síelünk velük! Számos fiataloknak szóló fakultatív programot szervezünk a sport, szabadidő, és nyilván a szórakozás jegyében!



Jelentkezz Studentparty szervezőnek!

Legyen a szórakozásod, egyben a munkád is! Ha még tanulsz, akkor a tanulás mellett, és a szünetekben, ha már dolgozol, akkor munkád mellett lehetsz a Studentparty szervezője!

 

Szervezőink feladatai:

 

A Studentparty Utazások, Programok népszerűsítése, szervezése saját közösségedben

(plakát, és szórólapozás, online kampány, hostess munka rendezvényeken, stb)

 

Ha a következő 5 állításból legalább 3 igaz Rád, akkor jelentkezz szervezőnek, vagy főszervezőnek!

 

 

1. Igazi társasági ember vagy sőt, sokszor  Te vagy a társaság központja..

2. Szeretsz utazni, új tájakat, embereket megismerni..

3. Sok barátod, ismerősöd van, szívesen ismerkedsz..

4. Pörgős típus vagy, nem szeretsz otthon ülni..

5. Szívesen szervezel programokat magadnak, és környezetedben ismerőseidnek..


Miért jó ez Neked?

1. Kedvezményesen vagy ingyen utazhatnak velünk Európa legjobb sí táboraiba, (Ausztria, Olaszország, Franciaország) legszebb tengerpartjaira, (Horvátország, Bulgária, Görögország, Ibiza) és legnépszerűbb fővárosaiba. (Prága, Krakkó, Bécs, Amszterdam)

 

2. Ingyen kapnak egész hétre sí, vagy strandbérletet

 

3. Fakultatív programra ingyen, vagy kedvezménnyel jöhetnek velünk

 

4.  Szponzorainktól  számos dolgot, szolgáltatást kapnak, (pl. sportruházat, energia és szeszesital, üdítő, ajándékok, stb.) 

 

5. Eredményes munkád esetén jutalék, melynek összege különböző lehet

 

Ha úgy érzed Neked szól ez a feladat, ne habozz: jelentkezz, és  írj pár sort magadról:

 

e-mail: info@studentparty.hu

 


Üzenet küldése:

Név:
Telefon:
E-mail:
Üzenet:
Az alábbi mezőben látható kódot irja be az alatta lévő beviteli mezőbe!






Studentparty Sítáborok
Studentparty Sítáborok
(611 kép)



meghívó

Hívd meg barátaidat, ismerőseidet! Utazzunk, bulizzunk velük együtt!
© 2005-2012 - StudentParty Team      W3C HTML Valid CSS! stu
eXTReMe Tracker